Kész cégek

Amennyiben már korábbi bejegyzésű kész céget szeretne vásárolni (alvó, nem működő, tehermentes cégek), kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, és tájékoztatjuk az aktuálisan elérhető cégek kapcsán.

Aktuálisan elérhető cégeink (1-1 db):

– 2013-as bejegyzésű angol cég

– 2016-os bejegyzésű angol cég

– 2019-es bejegyzésű angol cég

– 2021-es bejegyzésű angol cég

– 2017-es bejegyzésű ír cég

– 2020-as bejegyzésű ír cég

 

Bankszámlával és VAT regisztrációval ezen cégek nem rendelkeznek. Ezeket a cég igazgatójának nevére adják meg, így azok egyébként sem átadhatóak. VAT számos cég vásárlása esetén a VAT szám átadását előre kérvényezni szükséges, mely ugyanannyi időbe telik, mint új számot igényleni, mivel ugyanazt az eljárást szükséges végigvinni.

Kérjen Díjmentes Visszahívást!

Adja meg elérhetőségét és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot, hogy minden kérdésére válaszoljon!